BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Kurutzné Kovács Márta építőmérnökA könyv listaára: 1899 Ft. Leírás:
A Medicina Könyvkiadó Akadémikus portrék - nők a tudományban című sorozata a Magyar Tudományos Akadémia hölgytagjait mutatja be. Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező által készített portréfilmek szöveganyagát felhasználva, fotókkal gazdagon illusztrálva, igazán olvasmányos életrajzokat vehetünk kézbe, melyek a szakmai közösségen túl a nagyközönség számára is értékes olvasmányok. Jelen kötetben egy mérnök hölgy, Kurutzné Kovács Márta beszél pályafutásáról és életéről. Az interjúalany fél évszázada második otthonának vallhatja a budapesti Műegyetem rakparti épületét. 1959-ben, diákként lépte át először az épület kapuit, majd 1964 óta folyamatosan az intézmény, azon belül is az Építőmérnöki Kar tartószerkezete mechanikája tanszékének tanára, 1996 és 2004 között vezetője. Az ezúttal is oldott hangvételű, élvezetes interjúban a tudományos karrier mellett szó esik a családi tradíciókról, a magán-, valamint a közéletről is, amelyben elsősorban Professzorok Batthyány Körének tagjaként vesz részt. A kötet, a sorozat többi tagjához hasonlóan széles körben ajánlható. ISBN: 978-963-226-305-2A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 1 560 Ft
Az aukció vége: 2011-04-11 10:38
. Kurutzné Kovács Márta építőmérnök - Jelenlegi ára: 1 560 Ft
Fontos
-
AJÁNDÉKOZNI ÖRÖM ! MAGUNKAT IS!!! Az áru és a postaköltség megérkezése után egyből postázom, ami lehet átutalás vagy rózsaszínű csekken. PRA...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
37-es gyönyörű /atmosphere/ fehér balerina cipő oldalán áttetsző ezüstösen csillogó! apro horzsolás csak a sarka alatti cipőtalp részen van ...
-
HP 18GB ULTRA3 10K SCSI DRIVE DDYS-T18350 Jelenlegi ára: 1 000 Ft Az aukció vége: 2011-08-05 20:30 . HP 18GB SCSI Winchester fiókban - Je...
-
jó állapotú, S-es felső. Nézz körül nálam, sok aukcióm van. Jelenlegi ára: 1 Ft Az aukció vége: 2011-08-01 17:11 . GEORGE felső S-es - Je...
-
A termék készleten van, a pénz megérkezését követően azonnal postázom! Hossza: 80cm 925-s jelzés van az ékszeren, nincs honosítva, magya...
-
Távtartó M3 menettel (mama/apa) Teljesen új, nem volt még használatba véve! Anyaga: Fém Hossza: 18mm (ez a távtartó rész. Az apa oldalon...
-
Hagyományos viaszos vászon asztalterítő, ami azt jelenti, hogy az anyagra van öntve a műanyag, mintás felsőrész. A terítő nagyon hosszú é...
-
Eladóak a képeken látható kondigépek és mellé pár tartozék. a keretes gép kifogástalan, és a pad is sértetlen állapotban van. Körülbelül fé...
-
Meseszép csipkés felső Alkalomra, hétköznapra egyaránt tökéletes választás ! Jelenlegi ára: 990 Ft Az aukció vége: 2011-11-08 19:00 . Mes...